A cikk első része itt olvasható: A Munkáltató Kártérítési Felelőssége – A vagyoni kár elemei 1. rész
8.1.3. Rendkívüli munkateljesítménnyel elhárított kár
A munkavállaló kárenyhítési kötelezettsége miatt nem kell megtérítenie a munkáltatónak, a kár azon részét, amely abból származott, hogy a munkavállaló a kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget.[1] Azonban – ahogyan korábban a kárenyhítési kötelezettség körében kifejtettem – ez a rendelkezés nem jelenti azt, hogy a kár enyhítése érdekében a munkavállalónak valamilyen rendkívüli teljesítményt vagy magatartást kellene produkálnia.
A munkavállaló kötelezettsége ebben az esetben pusztán arra szorítkozik, hogy tanúsítsa a kár enyhítése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást. És mivel itt nem elvárt a rendkívüli teljesítmény logikus az Mt. azon szabálya, miszerint meg kell téríteni a munkáltatónak azt a kárt is, amelyet a munkavállaló a sérelemből eredő jelentős fogyatékossága ellenére, rendkívüli munkateljesítménnyel hárít el.[2]
8.1.4. Független harmadik személytől munkaviszonyra tekintettel kapott juttatás
Egyetértek azzal a jogirodalmi állásponttal miszerint a munkavállaló a munkabéren és a bér jellegű egyéb juttatáson túl igényelheti a független harmadik személytől munkaviszonyra tekintettel kapott vagyoni értékű juttatást is.[3] Ennek első feltétele, hogy a munkáltató e juttatáshoz hozzájáruljon, ugyanis a munkavállaló a munkáltató előzetes hozzájárulása nélkül harmadik személytől díjazást a munkaviszonyban végzett tevékenységére tekintettel nem fogadhat el, vagy nem köthet ki.[4]
Természetesen az is nyilvánvaló, hogy az e szakasz által meghatározott kötelezettség megszegését nem jelenti a társadalmi szempontból aggálytalan csekély mértékű ajándék vagy szolgáltatás juttatása.[5] Véleményem szerint ez utóbbi tételek nem is érvényesíthetők kárigényként. További feltétel lehet itt is a rendszeresség követelménye. Végezetül feltétel lehet természetesen az is, hogy a munkavállaló jogszerűen szerezze meg a jövedelmet.[6]
8.2. Munkaviszonyon kívüli elmaradt jövedelem
A teljes kártérítés elvéből fakadóan az elmaradt jövedelem körében nemcsak a munkaviszonyból származó jövedelmet lehet figyelembe venni, hanem az azon kívül a munkavállalót megillető egyéb rendszeres keresményt is. A munkáltató köteles a munkavállalónak – munkaviszonyon kívül elmaradt jövedelemként – a sérelem folytán elmaradt egyéb rendszeres, jogszerűen megszerzett jövedelmét megtéríteni.[7] Az erre vonatkozó igény érvényesítése természetesen nem zárja ki a munkaviszony körében elmaradt jövedelem igénylését. A munkaviszonyon kívüli jövedelem körében irreleváns, hogy az milyen típusú munkavégzésre irányuló jogviszony alapján illeti meg a munkavállalót, a jövedelem adott esetben származhat vállalkozási vagy éppen megbízási jogviszonyból is.
Az Mt. szabályai szerint a munkaviszonyon kívül elmaradt jövedelem figyelembe vételének két konjunktív feltétele van. Az egyik, hogy a jövedelem legyen rendszeres. Ebből kifolyólag az eseti jövedelemszerzésre ilyen igény természetszerűen nem alapítható. A másik feltétel, hogy a jövedelem jogszerűen megszerzett, tehát szabályosan adózó legyen. A korábbi, 1992-es Mt.-ben ez a feltétel nem szerepelt, ám a jogalkalmazás szükségképpen figyelembe vette, hiszen a nem jogszerű jövedelem nem részesülhet – az állam általi – jogi védelemben. A jogalkotó célja e feltétel normaszövegbe emelésével az volt, hogy ezzel is ösztönözze a legális foglalkoztatás terjedését.[8] A munkaviszonyon kívül elmaradt jövedelem esetén is irányadó az a szabály, hogy az elmaradt keresetet bruttó összegben kell számításba venni. Emellett a káronszerzés tilalmának itt is eleget kell tenni, így e jövedelmekből is le kell vonni az Mt. 172. §-ban foglalt tételeket.
Ha a baleset következtében csökkent munkaképességű munkavállaló, aki korábban teheneket tartott e tevékenységével a baleset következtében kénytelen volt felhagyni, akkor az ezen okból elmaradt jövedelmét a munkáltató köteles megtéríteni.[9]
8.3. Dologi kár és a kijavítás költsége
A dologi kár elsősorban a sérelem bekövetkezte miatt elvesztett, megsemmisült vagy megrongálódott vagyontárgyak értékét hivatott kompenzálni. Ilyen kár számos módon és a munkavállaló számos vagyontárgyában keletkezhet, így például a munkavállaló szerszámaiban, ruházatában, közúti baleset esetén akár saját gépkocsijában illetve lényegében bármely egyéb vagyontárgyában.
A dologi kár összegét – hasonlóképpen a természetbeni juttatásokhoz – a kártérítés megállapításakor érvényes fogyasztói ár alapján kell megállapítani.[10] Emellett a hatályos Mt. szerint az összeg kiszámítása során figyelemmel kell lenni az avulásra, amortizációra is. Ez utóbbi szabály szintén a káronszerzés tilalmának érvényesülését szolgálja. Hasonlóképpen a munkaviszony körében és az azon kívül elmaradt jövedelemhez, itt is vannak olyan tételek, amelyeket a kár összegéből le kell vonnunk:
- amelyhez a munkavállaló (hozzátartozója) a megrongálódott dolog hasznosításával hozzájutott,
- amelyhez a jogosult a károkozás folytán megtakarított kiadások eredményeként jutott hozzá.[11]
Így például ha a megrongálódott dolog még legalább részben hasznosítható, és azt a munkavállaló vagy éppen a hozzátartozója értékesíti, akkor ezen összeget le kell vonnunk a kár összegéből.
Természetesen felmerülhet olyan eset is a dologi kár körében, hogy a sérült vagyontárgy értékcsökkenés nélkül javítható. Ebben az esetben dologi kárként a javítási költséget kell megtéríteni.[12] A dologi károknál – adott esetben – természetben is megtérítésre kerülhet az okozott kár, ha a körülmények a kár természetben való megtérítését indokolják.
8.4. Az egészségkárosodásnál felmerülő egyéb kártételek
A munkáltató köteles a károkozással kapcsolatban indokoltan felmerült, illetve a sérelem elhárításához szükséges költségeket megtéríteni.[13] Álláspontom szerint önálló kategóriaként célszerű tárgyalni az egészségkárosodással járó baleset, illetve megbetegedés esetén felmerülő egyéb elszámolható költségeket. Fontos kiemelnünk, hogy e költségek megtérítésének két konjunktív feltétele van. Egyfelől szükséges, hogy a sérelemmel összefüggésben merüljön fel, másfelől pedig fontos, hogy indokolt költség legyen.[14] Annak körében, hogy egy költség indokolt-e, azt kell vizsgálni, hogy szükséges és ésszerű költségről van-e szó.
E körben – a joggyakorlat alapján – a munkáltató tipikusan olyan költségek megtérítésére lehet köteles, mint az otthoni ápolás[15] és egyéb ápolási többletköltség, az élelemfeljavítási költség[16], a speciális élelmiszerek fogyasztásával felmerülő költség, a gyógyszerköltség, vagy éppen a hozzátartozók látogatási költsége. De e körben indokolt lehet akár – otthoni ápolás esetén – a háztartási kisegítő igénybe vételével járó költségek megtérítése, vagy éppen a szükségképpen otthon töltött időre vonatkozó rezsi többletköltség megtérítése is.[17] E felsorolás természetesen nem taxatív, és úgy vélem teljes taxációt adni e költségek körére eleve lehetetlen – és indokolatlan – volna, hiszen minden esetet más és más körülmények alakítanak, így azt csak eseti jelleggel lehet megállapítani, hogy egy hasonló jellegű kiadás lehet-e e körben elszámolható költség lehet-e vagy sem. Az mindenesetre bizonyos, hogy az ápolással kapcsolatos költség akkor is terheli a munkáltatót, ha az ápolást ingyenesen valamely közeli hozzátartozója látta el.[18] E körben persze a bizonyítási teher a munkavállalón van, amely nem teszi egyszerűvé ennek a kártételnek az érvényesítését.
Nem fogadja el ugyanakkor a bírói gyakorlat indokolt költségként az orvosnak illetve ápolónak adott hálapénz, illetve ajándék összegét.[19] A hálapénzzel kapcsolatosan érdemes megjegyezni a hatályos Mt. azon nagy felháborodást keltő rendelkezését, amely sokak szerint lényegében legalizálta a paraszolvenciát. Ezek után joggal merülhet fel egy laikus számára a kérdés, hogy amennyiben ez legalizált költség, miért nem lehetséges ennek megtérítését is követelni. Ennek megértéséhez szükséges, azon szakasz beidézése, amely egyes értelmezések szerint megteremtette a paraszolvencia munkajogi jogalapját. Az Mt. 52. § (2) bekezdése kimondja, hogy a munkavállaló a munkáltató előzetes hozzájárulása nélkül harmadik személytől díjazást a munkaviszonyban végzett tevékenységére tekintettel nem fogadhat el, vagy nem köthet ki. Ez a szakasz álláspontom szerint legalább annyira kimondja a hálapénz tilalmát, mint a legalizálását. A fenti szakasz lényegében arról rendelkezik, hogy harmadik személytől a munkaviszonyban végzett tevékenységére tekintettel senki sem fogadhat el vagy köthet ki díjazást. Eszerint tehát munkajogilag csak akkor lehet jogszerű a hálapénz, ha azt a munkáltató engedélyezi. Amennyiben innen közelítjük meg a kérdést, akkor felvethető, hogy amennyiben a hálapénz az adott kórházban munkajogilag engedélyezet, akkor figyelembe lehet-e venni elmaradt jövedelem körében. A válasz megadásához utalni kell arra a világos jogalkotói elképzelésre is – amely több korábbi rendelkezés körében is megjelent -, hogy egyértelműen csak a jogszerűen szerzett, adózó jövedelmek vehetők figyelembe kártételként.
Álláspontom szerint attól, hogy a munkáltató engedélyezi e díjazás elfogadását, a jogszerű adózás még nem biztosított, annak pedig csekély a gyakorlati esélye, hogy e jövedelmek ellenőrzésére és nyomon követésére a munkáltatók – a törvény szellemének megfelelően – energiát fordítanának. Emiatt indokolhatónak tartom a korábbi bírói gyakorlat fenntartását e költségek elfogadhatatlansága tekintetében.
A munkáltató köteles megtéríteni a munkavállaló hozzátartozójának a károkozással összefüggésben felmerült kárát is.[20] A munkáltató hozzátartozóval szembeni felelőssége járulékos jellegű, a megállapításának előfeltétele, hogy a munkáltató kártérítési felelőssége a munkavállaló vonatkozásában fennálljon.[21] Hozzátartozónak minősül a házastárs, az egyenesági rokon, a házastárs egyenesági rokona, az örökbefogadott, mostoha és nevelt gyermek, az örökbefogadó, a mostoha és a nevelőszülő, a testvér, valamint az élettárs.[22]A kártérítést akár több arra jogosult hozzátartozó is igényelheti. A hozzátartozó kárát két csoportba sorolhatjuk.
Az egyik kategóriát azon kártételek képezik, amelyek a munkavállaló sérülésével, egészségkárosodásával összefüggésben érik a hozzátartozót. Ennek körében a munkavállaló hozzátartozóját sokféle kár érheti. Tipikusan ilyen lehet például a balesetet szenvedő munkavállaló kórházi látogatása körében felmerült költségek köre, de ide sorolhatjuk azt az esetet is, ha a sérült munkavállaló hozzátartozója a baleset miatt olyan idegállapotba kerül, hogy saját munkáját nem tudja ellátni, táppénzes állományba kerül és ebből kifolyólag keresetveszteség éri. Ez utóbbi esetben a bizonyítás meglehetősen nehéz. Leegyszerűsítve ezekben az esetekben a munkáltató köteles a hozzátartozónak a károkozással összefüggésben keletkezett dologi kárait, egyéb indokolt költségeit, valamint nem vagyoni kárát is megtéríteni. E kártételek esetén az igény érvényesítésére nem csak a hozzátartozó jogosult, hanem – engedményezés alapján – maga a munkavállaló is.[23]
A másik kategóriába a munkavállaló hozzátartozójának saját jogú igénye tartozik. Erre akkor nyílik lehetőség, ha a munkavállaló a károkozással összefüggésben meghal. Az Mt. 171. § (2) bekezdése kimondja, hogy az eltartott hozzátartozó, ha a károkozással összefüggésben a munkavállaló meghal, – az általam első kategóriába tartozó kártételeken túlmenően – olyan összegű tartást pótló kártérítést is igényelhet, amely szükségletének – a tényleges vagy az elvárhatóan elérhető munkabérét, jövedelmét is figyelembe véve – a sérelem előtti színvonalon való kielégítését biztosítja. A tartást pótló kártérítési járadék olyan időtartamra illeti meg a hozzátartozót, amíg az elhunyt munkavállaló egyébként a tartására köteles lett volna.[24] A tartási kötelezettség körének meghatározása családjogi kérdés, így ennek részletes szabályait a Ptk. családjogi könyve és annak bírói gyakorlata határozza meg.[25] Járadék akkor is követelhető, ha a baleset következtében meghalt személy a tartási kötelezettségének megszegésével nem nyújtotta ténylegesen a tartást, vagy ha a járadékot igénylő a tartási igényét menthető okból nem érvényesítette.[26] Természetesen a kárenyhítési kötelezettség ebben az esetben nemcsak a munkavállalót, hanem a hozzátartozóját is terheli. Az e kötelezettség megszegéséből eredő következmények értelemszerűen itt is figyelembe veendők.[27]
Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a járadék összegének megállapításánál a legfontosabb tényezők az elvesztett tartás és a ráutaltság mértéke. A ráutaltság fokának és a járadék mértékének meghatározása alapos kalkulációt igénylő tevékenység. Ennek során számos személyi és vagyoni körülmény figyelembe vétele szükséges. Személyi körülmények körében kiemelendő a hozzátartozó által eltartott személyek számának és a családi állapotának figyelembe vétele. A vagyoni körülmények között említhető például: az elhunyt munkavállaló jövedelme, a járadékot igénylő tartási jogosultságának terjedelme, a hozzátartozó saját jövedelme, társadalombiztosítási ellátások, életbiztosításból eredő biztosítási összeg stb.
A járadék megállapításának vannak bizonyos speciális szabályai is. Az Mt. 177. § alapján alkalmazandó Ptk. 6:529. § (4) bekezdése, amely kimondja, hogy a járadék mértékének megállapításánál értékelni kell, hogy a járadékot igénylő érvényesítette-e, illetőleg érvényesíthet-e követelést azokkal szemben, akik az ő tartására a baleset idején meghalt személlyel egy sorban voltak kötelesek.[28] Ebben az esetben a felek méltányos érdekeit, az életszerűség követelményeit és a konkrét eset sajátosságait is szem előtt tartó megoldásra kell törekedni.[29] A kártérítés mértéke tekintetében következetes az a bírói gyakorlat, hogy a meghalt munkavállaló hozzátartozója nem igényelheti feltétlenül az elhunyt személy elmaradt jövedelmét. A bíróságok érvelése szerint ennek oka, hogy a kártérítés mértéke nem a munkavállaló halálával kiesett jövedelemhez igazodik, hanem ahhoz, hogy a korábbi életszínvonalon való kielégítést biztosítsa. A baleset következtében meghalt munkavállaló hozzátartozóját megillető járadék összegének kiszámításánál nem lehet figyelembe venni, hogy a hozzátartozó a munkavállaló halála okán családi pótlékra válik jogosulttá.[30]
A hozzátartozó halála miatt előterjeszthető a vagyoni követelés mellett sérelemdíj is. A munkavállaló halálával ugyanis a hozzátartozó személyiségi joga is sérül. Ilyen személyiségi jog lehet a házasságban, a családban éléséléshez és a családhoz tartozáshoz való jog,[31] vagy külön háztartásban élő szülők esetén ilyen lehet például a gyermek teljes családban éléshez való joga.[32]
[1] Mt. 167. § (2) bek.
[2] Mt. 169. § (3) bek.
[3] Lőrincz in Kardkovács (szerk.), 2012. 274. o.
[4] Mt. 52. § (2) bek.
[5] Véleményem szerint ilyen lehet például az üzleti szférában egy partner cégtől érkező szakember által tartott szakmai előadásért, az előadás iránti köszönetképpen az előadó részére átadott ajándékbor.
[6] Például ne bűncselekmény útján jusson a jövedelemhez.
[7] Mt. 169. § (2) bek.
[8] T/4786. számú törvényjavaslat a Munka Törvénykönyvéről, részletes indokolás a 169-172. §-hoz.
[9] BH1990. 329.
[10] Mt. 170. § (1) bek.
[11] Mt. 172. § c)–d) pont
[12] Mt. 170. § (2) bek.
[13] Petrovics Zoltán: Munkajog, L’Harmattan Kiadó- Zsigmond Király Főiskola, Budapest, 2006. 176. o.
[14] Kun in Gyulavári (szerk.), 2013. 396. o.; Berke-Kiss (szerk.), 2014. 522. o.
[15] BH2007. 244.
[16] Mfv. I. 10.778/2010/6., Mfv. I. 10.712/2007/4.
[17] Mfv. I. 10.712/2007/4.
[18] BH1973. 343.
[19] EBH1999. 18., BH1998. 533.
[20] Mt. 171. § (1) bek.
[21] BDT2003. 906.
[22] Mt. 294. § (1) bek.
[23] Lőrincz in Kardkovács (szerk.), 2012. 275. o.
[24] Kun in Gyulavári (szerk.), 2013. 400. o.
[25] Ptk. 4. könyv.
[26] Ptk. 358. § (2) bek.
[27] Tehát, ha a hozzátartozó nem tesz eleget a kárenyhítési kötelezettségének a járadék meghatározása során a járadék mértékéből le kell vonni azt a jövedelmet, amit elérhetett volna.
[28] Ptk. 358. § (3) bek.
[29] BH1974. 80.
[30] PK 47. számú állásfoglalás.
[31] Berke-Kiss (szerk.), 2014. 529. o.
[32] EBH2009. 2043.
